A termelőknek hatalmas kellemetlenséget okozhat, ha a nagy odafigyeléssel és szívvel-lélekkel kitermelt terményükben nagy mennyiségű sérülés miatti kárt tapasztalnak.
Éppen ezért szeretnénk adni pár jó tanácsot, hogy Ön is minimalizálni tudja sérülésekből adódó veszteségét.
Ültetés előtt
Próbáljunk olyan földet választani, ami a lehető legalkalmasabb burgonya termesztésére. Kerüljük el a köves, kavicsos talajt.
Minimalizáljuk az olyan földművelési praktikákat, amelyek során rögök keletkeznek.
Ültetés alatt
Nézzük meg a műtrágya összetételét. Legyünk óvatosak a nitrogén alapú készítményekkel, használjunk káliumot és kalciumot, hiszen ezek növelik a burgonya betegségekkel szembeni ellenállását.
A növekedés során
Tartsuk a talajt lazán és nedvesen. Pótoljuk a a tápanyagokat és figyeljünk a permetezésre, hogy burgonyáink egészségét megőrizzük.

Felkészülés a betakarításra
Tegyünk valamilyen burkolatot, párnákat a láncokra, amelyeket a betakarítás során használni fogunk. Ezeket rendszeresen ellenőrizzük és cseréljük.
Két héttel a betakarítás kezdete előtt csökkentsük az öntözés mértékét, ezáltal a burgonya megerősödik és ellenállóbb lesz.
Ellenőrizzük az összes berendezésünk állapotát, hiszen a nem rendeltetés szerinti működés kárt okozhat a terményben.
Betakarítás
A betakarításra a 10°C feletti hőmérséklet a legalkalmasabb.
Minimalizáljuk a termény esését, lehetőleg ne legyen több 150 mm-nél.
Kerüljük az olyan berendezéseket, amelyek lánc segítségével távolítják el a talajt és a rögöket a burgonyáról, hiszen ezek megsérthetik felszínét.
Gyengéd kezelés
Bizonyosodjunk meg róla, hogy a post-harvest gépsorunk gyengéden kezeli a terményünket.
Olyan berendezéseket használjunk, amelyek bizonyítottan alkalmasak a burgonya hatékony kezelésére.
Tartsuk a terményt 8°C feletti hőmérsékleten.
Ha segítségre van szüksége, ingyenes tárház-gépesítési tanácsadásért bátran keressen minket!
Tárolás
Tartsuk magasan a páratartalmat a rohadás elkerülése érdekében. (95% az ajánlott)
Hosszútávú tárolásnál az ideális hőmérséklet 3 – 5°C.
Tároljuk a terményt fénytől védett, sötét helyen.
Ne töltsük túl a ládákat, konténereket, hiszen így sérülés érheti a burgonyákat egymásra pakolás esetén.
Reméljük segíteni tudtunk Önnek termelése hatékonyságának növelésében.
Termékeinket az alábbi gombra kattintva találhatja.